Hülye ötlet – nem is nagyon van másmilyen, mit fel tudnék mutatni -, de minap Soil&Pimp Sessions-t hallgatva ez jutott eszembe arról a zenéről, amit őrült, de zenélni nagyon tudó japánok (már megint ők!) művelnek. Apró, ki nem csiszolt hibák a felvételen, amitől nagyon is életszerű, emberi lesz, hallhatóbbak a kéz és lábmozdulatok. Ismerős dallamok, de egészen vad japó küllemmel, tempóval (mintha ismerős lenne ez a dr!ft-ből)...remek!
Valamikor itt jutott eszembe, hogy a kite-ozás is hasonló. Idővel az ember fia (vagy lánya) megtanulja az alapokat. Még se nem profi kite-os, se nem minőségi zene, de már valami. Aztán sok-sok gyakorlással egyre jobban megy minden, nem kell figyelni az ernyőt, tudjuk, hol van, „álmunkból felkeltve” is be tudunk lépni helyes ütemben, takkra.
Majd a megáltalkodott állandó gyakorlás eredményeként a rögzült elemek ki-ki egyéniségéhez kerülnek egymás mellé. Gondoljunk csak bele. Gurulgatás, egy kis farolás, forgás, ugrás, de mikor merre, abból hogy, milyen irányba jövünk ki az sokszor a pillanatnyi kedv-, szél-, terep-, blablabla-viszonyoktól is függ. Innen ez már helyzetfelismerés, improvizálás a rögzült elemekkel és mivel egyfajta képlete is van valahol mélyen (megállásból már nem lesz 2-wheel slap), ez nekem már-már jazz.
Persze kicsit sántít, kicsit sárgább, savanyúbb, meg leginkább a szabadstílushoz mutat több hasonlóságot a párhuzam, de a speedbuggys, fel s alá poroszkáló kite-osnak is megvan valahol a maga zenéje.
Kicsit a zene-ernyőzés vonalnál maradva számomra aránylag új ('09.05.) felfedezés, hogy mennyire nagyon jó zenével a fülben kite-ozni. A világból is képes lennék kibuggyzni így. Persze fülbe, guruláshoz más zene kerül, mint párhuzamos megfelelője, lényeg, hogy a hallgatónak tolja a lendületet, ami párosulva a kite adrenalinlöketével remek kombót alkotnak.
