Otthon járva meglátogattam Kitech-Atit, akivel majd' nulla szélben kipróbáltuk a 15-ös Kitech Fly!3 protót.
A trükk lényege, hogy az ernyő sebessége gyorsabb legyen, mint a szél sebessége, ami nem volt nagy trükk nulla szélben...csak futás kérdése.
El is fáradt Ati.
Felvételek/Vágás:
SirBolts
Zene:
Smooth Current - The Beginning (intro)
Deadman's turn(s)
Softkite saga
Somogy megye a magyar softkite bölcső?
Valamit le kéne tegyek az asztalra, hogy az alábbi sztori ne puszta egybeesésnek tűnjön.
Történt ugyanis, hogy valahogy még a Kiterider-es Holecz Csabi révén 3-4 éve láttam Kitech ernyőt. Talán mondta, talán nem, talán csak nem figyeltem, hogy az hazai. Már nem is emlékszem, honnan tudtam meg, hogy magyar ernyő, ami szülővárosomtól mintegy 50km-re fekvő Kaposváron készül. Somogy megyében.
Talán másfél éve, talán több, valahogy - részleteit agyam sorvadozó sejtjei tárolhatták - rátaláltam a soproni Széltolókra, akik saját rongyokat készítgetnek.
Fel is vettem velük a kapcsolatot, néha internetbeszélünk is, de csak a minap derült ki, hogy Péter és felesége Edit is kaposváriak - illetve ott gyerekeskedtek. Paff.
Innen nagyon adja magát a gondolat, hogy Kaposvár a hazai softkitegyártók szülőszobája, ha még nekem is sikerülne úgy keverni a dolgokat - igyekszem, igyekszem -, hogy abból valami pozitív is kisüljön, akkor egyértelműen és egyben ˝tudományosan˝ bizonyítottá válna, hogy Somogy megye nem csak softkite-szülőszoba, hanem a "hardcore softosok" bölcsője is.
Muhaha
Így nézve, hogy miért is akartam én megkeresni ezeket az embereket, már nem is csoda...inkább amolyan Earl Hickey-s KARMA.
Kitech FLY!2 teszt
Gyurmák kipróbálta a Kitech Fly!2 9 és 15 m2-es zártcellás ernyőket.
"Először is szeretném tisztázni, hogy a vélemény szubjektív, személyes tapasztalásom alapján készült, nem érdekem semmilyen pro vagy kontra vélemény nyilvánítása...
Helyszín: Nyíregyháza-Borbányai lőtér.
Szél: 1.nap 6-9 csomós, 2.nap 10-13 csomós, mindkét nap pöffös, igazi magyar, szar szél.
Első benyomások:
Az ernyők anyaga tapintásra hasonló, a már megszokott softok anyagához, nekem nincs különbség.
A varrások szépen eldolgozottak, bár nincs a széleken olyan műanyag védőfólia-peremezés, (ezt egyébként eddig csak az Ozone-nál láttam, nemtudom, pl. egy Flysurfer-nél van-e) elég strapabírónak és erősnek tűnnek. Minőségre a HQ ernyőimhez tudom hasonlítani.
Bar:
Elsőre nagyon könnyű, nekem szokatlanul rövid. A trim pull-pull rendszerű, ezt én speciel jobban szeretem, mint pl. a farkasfogast (clamcleat Ozone-nál).
A chicken loop egy eddig számomra ismeretlen megoldás, egy több tépőzáras technika, nekem őszintén a megszokott stiftes megoldás jobban tetszik, ezzel így elsőre nagyon nehezen tudtam csak oldani.
A fenti képen látszik, hogy egy, a két külső kötelet összekötő (fekete) zsinóron lóg az ernyő, ezt már én tettem rá, gyárilag ez nincs rajta. Ez azért jó (ugyancsak a Flexifoil/HQ/Ozone rendszerből), mert talajon egy tüske leszúrásával azon könnyen lehet tárolni az ernyőt. Ráadásul ezt a kötelet könnyebb húzni, amikor rakod le az ernyőt, mint a 2 külső golyóját, mert ez úgy lóg menet közben és könnyebb elérni. A HQ bárján ennek a kötélnek a közepén van még egy kis hurok, azt lehet akasztani a leszúrótüskébe, ekkor a 2 külső kötél sem tud elcsúszni egymástól, ha sokáig a földön van az ernyő. Filléres változtatás, de kényelmes tud lenni, esetleg ez is bekerülhet a következő verziókba.
(Itt szeretnék elnézést kérni Attilától, remélem ezeket a fejlesztési ötleteket nem okoskodásnak veszi, ez csak az én tapasztalatom, hátha másnak is segítség lesz majd.)
A 4 fő kötél meglepően vékony, mint megtudtam azért, hogy jó éles legyen az ernyő.
Ernyő:
Első ránézésre az tűnt fel, hogy annyi kötél van rajta, mint a pókháló, gondoltam, hogy ezek biztos könnyen összegubancolódnak, de a tesztek során kiderült, alaptalanul.
Csatlakozásoknál (speed system) 3 csigás rendszer.
Ram-ról (zárt cellás softkite) lévén szó felhúzás előtt be kell tépőzárazni a szelepet (középen a kilépőélnél).
Kérdéses volt számomra, mennyi idő kell, hogy felfújódjon, milyen kemény, stb.
A felfújást észre sem venni, amíg szarakodtam a leszúrással, meg is telt. Meglepő, hogy, milyen nyomás van a cellákban, nyilván nem peng, de úgy egyben van, olyan flexibilis az egész.
Van egy kérdőjelem, hogy mivel a cellák ennyire tele vannak levegővel, egy esetleges földhözbaszásnál mennyire sérülékenyek a cellák a hirtelen nagy nyomás miatt.
Az ernyők két sarkában van 2 kis 'kifolyó', víznél itt jön ki a felesleges víz. Azt meg végképp nem értem, hogy akkor a levegő miért nem???:)
BEREPÜLÉS, 15m2
Első alany a 15-ös volt.
Felhúzás a szokott módon, de nem oldalról, hanem szemből - tüskéből kiakaszt, bar kitol, el balra és szélablakban megáll. Na, gondoltam most jó szar szél van, most kiderül mit ér az ernyő.
Hát...láttam csodát! Kurva stabilan áll szélablakban, mindkét irányban, a pöffök jönnek, mennek, kicsit hátrál-előrejön, de NEM ESIK ÁT! A 2órás teszt után egyszer sem esett át! Nézzük zeniten. Ott is nagyom stabil, még a cipőfűzőmet is bekötöttem közben, meg tökeimet is elrendeztem a gatyámban de ez ott állt egy helyben.
Sikerült felvenni videóra az egyik ilyen 'hogy kezeli a pöfföt, meg leállás stabilitás'-jelenetet, ez a kedvencem:
A tesztről van még 2 videó, mindkettő a mai, 11-13 csomós szélben készült, teljesen kitolt trimmel (gyengített):
JN Randas 2010
Designed In Hungary