Az első kettőhöz leginkább hely kell. Nagy hely vagy legalább hosszú.
Sebességhez a legjobb a friss, dagály utáni homokos tengerpart tömör, egyenletesen sima talaja vagy nagy kiszáradt tavak.
Nekünk egyik sincs közel, de annál távolabb.
Távolságokat beletenni a GPS-be lehet simán réten fel s alá gurulva vagy kitűzött pályán körbe-körbe, de az igazi a túrabuggyzás. Majd’ végtelen helyeken, engedve a szél irányának vagy éppen dacolva azzal és km-es szélnekmenős hosszakat nyomni, közben leküzdeni a terepakadályokat, szintkülönbségeket, búbosfelyű nádi poszátákat.
Be kell valljuk, ezekből sincs sok, bár kapasból rávágnánk, hogy irány a Hortobágy, de az nem járható út, mivel szinte az egész Természedvédelmi Terület. Pedig be szép is lenne a délibábos rónán 5-10 fős csapatban menni, csak menni, csak menni, néha megállni kurjantani egy nagyot, hogy “ezdekurvajó”.
Aztán itt van a “szabadstílus”. Bicajosok, deszkások, korisok, stb-stb. Valamiért örömét lelik benne. Talán mert cool, talán, mert extrém, talán mert saját határaikat így érzik legjobban kitolhatónak. Mindenesetre talán kis helyen a leglátványosabb és legveszélyesebb.
A sivatagban töltött 2 évem alatt volt szerencsém megtapasztalni, sőt élvezni a 3 dimenziós túrabuggyzást, ami akkor, ott a legjobb volt. Az élmény mással pótolhatatlan, de azt hiszem erről elég ódát zengtem már. Ez az időszak volt az, ahol igazából megtanultam buggyzni, ahol eljött az a bizonyos pont, hogy a trükközés lesz a következő irány. Farolgatni, forogni mindig is szerettem, bár nem mindig tudtam, aztán valamelyest ment, de a nagy, nehéz buggy nem erre, hanem a dünékre, túrákra lett kitalálva.
Tudva a hazaköltözés közeledtét körvonalozódott a gondolat, hogy akkor foglalkozzunk ezzel kicsit komolyabban.
Először is kell egy agilis, könnyű buggy, amivel lehet talajgyakorlatozni (forgások, kétkerekezések, stb.), majd kell egy ernyő, ami szépeket emel, hosszúakat siklik…lehetőleg SOFT.
Próbáltam a Flexi bugyját, ami a ma legjobb értékesített freestyle járgány. Könnyű, gondolatra csinál mindent, jó a súlypontja (már amennyi súlya van egyáltalán), de egy-egy komolyabb földetéréstől - főleg sertésjelmezben - sajnos hamar mosolygósra görbül a hátsó tengelye és személy szerint nekem nagyon kevés, illetve semennyi az oldaltartása. Láttam, ültem az Ozone Stealth buggyban, ami már sokkal jobb és több követendő megoldást rejt, de sem az oldaltartása, sem megvásárolhatatlansága miatt nem lesz tulajdonom...majd építek magam!
Ernyő. SOFT. És ha már új a buggy-irány, hát legyen szintváltás az ernyő terén is.
Majd’ 4 év fix-bridle ernyőzés után depower-re váltok, illetve egészitem ki a kite-szertáramat. Ha minden igaz, Ozone Manta lesz...
Hát nálam ez így kattant be.
